Itt a vége, fuss el véle.
De ne legyen senki szomorú, szerintem ez egy Happy End.

Nem váratlan, nem is megdöbbentő annak az átlagosan 40 embernek, akik mindennap benéztek.
Lassan egy hónapja nem volt frissítés. Részben azért mert nem volt hír.
Most van. De megváltoztam. És a hozzáállásom is a dolgokhoz.
Régen egy hírmentes 2-3 hét után ha hírt láttam kis híján szívrohamot kaptam és rohantam hogy kiírjam és én legyek az első aki ezt közli.
Ez volt kb. 2 évig. :) Aztán szépen lassan átváltott abba, hogy amikor hírt láttam, örültem, elolvastam, megmosolyogtam a történéseket Emmával, és aztán a következő gondolat: "Jajj, akkor ezt most ki is kéne írni." "De minek ha úgyse nézi senki? Kit érdekel tuljadonképpen?" De csináltam magamért, meg mert tudtam hogy azért vannak néhányan akiket igenis érdekel.
Aztán jött most ez a hírzárlat. A 'legjobbkor'. Tudom, furán hangzik, de kellett. Különben még ki tudja meddig hitegettem volna magamat és Titeket.
Október 25-én írtam utoljára. Bárhogy is számolom három hete. Ezalatt annyi minden történt, és annyival más lett minden, és én is.
És aztán jövögettek a hírek a napokban és megint máshogy álltam hozzájuk. Rettenetesen örültem neki, hogy újra hallok Emma felől, és hogy ilyen boldognak láthatom. Mivel kedvencünk boldogabb mint valaha, bizton állíthatom. De nem éreztem a késztetést hogy ezeket a híreket kiírjam, és őszintén alig jutott eszembe a lap. Amikor igen, rettenetes bűntudat fogott el, de nem annyira, hogy visszajöjjek és újrakezdjem. Nem tudtam volna hogyan. De nem foglalkoztam vagy nem akartam foglalkozni vele. Aztán tegnap feljöttem és világos lett az egész.
Én elhanyagoltam a lapot, de Ti, az a 40 ember, aki szinte naponta jött továbbra is, nem. És azt nem bírnám tovább, hogy Titeket hitegetlek. Így bármennyire fáj a szívem érte, hogy ezt így véglegesen ki kell mondanom, de úgy döntöttem bezárom az oldalt.

És bármennyire furcsán hangozhat, én örülök neki, hogy az oldal már nincs a legnagyobbak között amikor mindezt kimondom.
Remek volt ez a két és fél év, amit ezzel a lappal töltöttem és hálás vagyok minden percért.
Az oldal háromszor volt a G-Portál főoldalán, és sokáig volt a leglátogatottabb oldalak között. Volt, hogy egy nap majdnem 500-an jöttetek. És egy ideig tényleg ez volt a legfontosabb, hogy mennyien jöttök. Megszállottan figyeltem a számlálót és kétségbe voltam esve, ha csökkent, de ez elkerülhetetlen volt, ha csak nem áldoztam bele rengeteg pénzt és időt. Én pedig megtettem ezt, egy idő után azonban belefáradtam.
De nem panaszkodom, bármennyire is úgy hangzik. :)
Rengeteget tanultam, és ezt nem csak grafikai, vagy számítógépes, honlapos ismeretekre kell érteni.
Többek között például a helyesírásom is jobb lett, és jobban fogalmazok, ami hasznos. :D
De ezenkívül sokat tanultam az emberekről, és hogy kiben bízhatok meg és kiben nem.
Sokszor loptak; vádoltak, szidtak, alaptalanul. Én is vádoltam, de mindig kultúráltan, és mindig amikor tudtam, hogy igazam van. És annyit harcoltam az igazamért anno. Vicces is belegondolni. De ebbe is belefáradtam, és az utóbbi időben nem szóltam, ha másolást fedeztem fel valahol, pedig volt. 
Nekem nincs kedvem az ilyen hatalmasnagy botrányokon, amik itt manapság vannak. 
Épp tegnap beszéltük Pannival (akit szintén neten ismertem meg, és nagyon hálás vagyok érte, mert 2 évig mindig mindenben mellettem állt és számíthattam rá. Köszi! :D ), hogy hónapok óta nem igazán jártunk a mostani nagy G-Portálos oldalakon. 
És tegnap oda is benéztem, és rájöttem nem vesztettem sokat. 
Ugyanaz megy mint régen, az emberek marják egymást, vannak a seggnyalók (már bocsánat) akik a népszerű szerkesztő körébe akarnak férkőzni hogy őket is híressé tegye. Én is lehettem volna ilyen, többször lett volna rá alkalmam, de annyira nem vágytam rá. De már voltam a népszerű is, és nem mondom hogy nem volt rossz, de azért átláttam a szitán, és tudtam, hogy ezeknek az embereknek nem én kellek, csak a nevem. Jól esett a dícséret, és hogy tudtam hogy inspirálok embereket, de nem az az életcélom,  hogy elhitessem magammal hogy ennyien szeretnek.
És nem is az hogy minden egyes napom azzal teljen, hogy ki lopott rólam, kit utálok, miért zárok be.

És ez a zárás nem olyan, mint amit többen olyannyira szeretnek csinálni. Nem olyan, "jajj elegem van a szerkesztésből, itt a vége, ne várjátok, hogy meggondoljam magam." ezek után persze adnak helyet a sok alattvalónak, hogy könyörögjenek, és 1-2 nap múlva, láss csodákat, visszatérnek.

Nincs szükségem egy zárásra, hogy tudjam, kíváncsiak arra amit csinálok.
Épp eléggé meghat ez a negyven ember, akik nap mint nap feljöttek, még amikor én ezt nem is érdemeltem meg. Mert hogy ők nem hirdetni jártak az fix.
És életemben először tudom, hogy kik azok akik ténylegesen a munkámra voltak kíváncsiak, és nem a hírnevemre.
És ezért hálás vagyok ennek a negyven embernek.
De nem kezdem újra.

Ez így jó ahogy van.
Tökéletes befejezés.
Valaki ma rákattint erre a lapra, és ő lesz a 80.000. látogató. És aztán talán még lesznek páran, és mind elolvassák ezt. És remélem megértenek engem, és belátják, hogy jó ez így, és ez a helyes döntés.
Mert 99,99% százaléki biztos vagyok benne, hogy az.
És ezt nekem kell eldöntenem. És biztos vagyok benne.

Lezárult egy korszak.
Bizonyos értelemben felnőttem mialatt ezt az oldalt csináltam.
És örülök hogy megtapasztalhattam ez az élményt.
Mint már mondtam rengeteget tanultam.
És sose fogom elfelejteni a Miss-Roberts.GP-vel töltött két és fél évemet.
És nem cserélném el semmire.

Emma továbbra is a kedvenceim között marad, sőt, talán jobban szeretem őt mint valaha.
Ez az év nagyon jól sikerült neki, és nagyon örülök, hogy végre beindult a karrierje.
Remek filmszerepeket kap, végre megmutathatja mire képes és nevet szerezhet magának.
És örülök hogy az elmúlt 2,5 évét végigkísérhettem, és úgy érezhettem mellette álltam ebben a "küzdelemben".
És egy nap, amikor majd nyer egy Oscart, mert én hiszem, hogy fog, büszke leszek rá, hogy én már régesrég felfigyeltem erre a lányra, még mielőtt a világ többi része.

És remélem hogy ez oldal 80.000 látogatója közül többen lesznek így ezzel.
Ha már csak arra volt jó az oldal, hogy ennyi emberrel, akár csak pár percre megismertesse Emmát, én boldog vagyok. Sőt. :)

Végül pedig, rengetegszer említettem már azt a negyven embert, de most nem csak nekik szeretnék megköszönni mindent, hanem bárkinek, aki akár csak egyszer idekattintott.
Mindenkinek, aki valaha mondott egy dícsérő szót, aki építő kritikát adott, és annak is, aki szidott, kíméletlenül, otromba stílusban és akár igazságtalanul.
Mindenkinek aki csak hirdetni jött, és nem érdekelte az oldal tartalma.
Mindenkinek, aki viszont megállt néhány percreés alaposabban megnézte.
Mindenkinek, aki lopott, ez azt jelenti, tetszett a munkám. :D

Szeretném megköszönni mindenkinek, aki ezt végigolvasta.

Végezetül, itt hagyom ezt a kis chatet, ahol megoszthatjátok gondolatitokat, érzéseiteket, és elbúcsúzhattok.
Bármit mondtok, kérlek tiszteljétek a döntésemet, mert nem változtatom meg.
De kérlek titeket, azt a negyven embert aki feljárt, vagy bárkit, írjatok.
Majd egyszer talán visszatalálok ide, és jó lesz elolvasni, hogy gondolkodtam ezen a pontján az életemnek, és hogy ti mit gondoltok.

És jut eszembe, fennthagytam a tartalmat. túl sok, hogy elvesztegessem.
Remélem valaki hasznát veszi, örül neki, stb. :)

Köszönöm mindenkinek, aki ír. Nem erőszak, de jólesne. :D

Köszönöm, hogy mosolyogva, fájdalommentesen távozhatok.
Szívem egy apró darabját itt hagyom megőrzésre, vigyázzatok rá.

Minden jót.
Gerty